Csatlakozhatsz az oldal klubjaihoz

'Z' betűs
bizonyságok

Mert minden próféta és a törvény Jánosig ezt jövendölte.
Máté 11, 13 - Vida ford.
Zenészként az Úr mellett
90-es évek zenekara, szülők válása, zene és sport iránti vonzalom, sérülés, megsemmisült sportkarrier, miért élek a világon?, nem tanul, drogfüggőség, javító intézetben, túllövi magát, visszatér apjához, második felesége keresztény, bizonyságot tesz neki, megtér, ismerni akartam Isten útjait, létrehoz egy keresztény zenekart, visszaesik, nem tudtam kiszállni, ha folytatom belehalok, hozzátartozója halála, a gyülekezet imádkozik érte, újra elköteleztem magam, tudom hogy van Isten aki szeret bennünket

Igevers:

Buzogjatok mindamellett a nagyobb kegyelem-ajándékokért! Még egy mindent felülmúló utat akarok nektek megmutatni.
I. Korinthus 12, 31 - Csia ford.
Züllött környékről
züllött környéken nőt fel, drogügyletek, utcai verekedések, cukrosbácsik, szajhák, körülöttük játszadozó gyerekek, albínónak született, teljesen fehér, pedig fekete, azért tettem dolgokat hogy elfogadjanak, identitászavarok, apja lelépett, nevelőapja bántalmazza őket, egy utcai bandában, meg akarták ölni, Jézus nevét kiáltottam, megússza, végezni akart ellenségeivel, az Úr meg akarja szabadítani minden sérelméből amin keresztülment, térdre estem és imádkoztam, teljesen elszakadtam mindentől, az Urat kereste, szolgálok a gengszterek felé, az apja visszatér és megtérnek az anyjával együtt, újra összeházasodnak, boldog vagyok mert megmenekülhettem, új életpályát kaptam és teljesen megváltoztatott, áldott életet élek

Igevers:

Az elnyomás oktalanná teszi a bölcset.
Prédikátor 7, 7a - Új ford.

Ajánlhatod közösségi oldalakon vagy
linkmegosztó weblapokon ezt az aloldalt




Ajánlhatod e-mailben



A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.
Róma 6, 4 - Új ford.

Választhatsz más bizonyságtételeket



Google Csoportok
Feliratkozás a Keresztény Bizonyságtételek levelezési listájára,
így első kézből értesülhetsz a frissítésekről.
E-mail:
Csoport meglátogatása
Levlista
Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
Máté 24, 9-10 - Károli ford.

"Lájkolj" ha tetszik ez az aloldal :)




Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen értékesebb az élet, mint az étel. A test is értékesebb, mint a ruha.
Máté 6, 25 - Egyszerű ford.
Keresés a bizonyságtételek között




Csak a címben

Leírásban is
Bizonyságtétel keresés
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
János 13, 35 - Károli ford.

Ha felismered magadban valamelyik bűnt az alábbiak közül, akkor sürgősen megtérésre van szükséged, azaz be kell fogadnod Jézus Krisztust a szívedbe. Tarts bűnbánatot, valld meg a bűneidet, hagyd el azokat, akkor bűnbocsánatot kapsz. A Szent Szellem képessé tesz, az Istennek tetsző, engedelmes életre:
csak így juthatsz a mennyországba, elnyerve az üdvösséget és az örök életet.

  1. ANYAGI – PÉNZÜGYI JELLEGŰ BŰNÖK
    • pénzimádat
    • költekezés
    • ingyenélés
    • kölcsönkéregető életvitel
    • lopás
    • csalás
    • zsarolás

  2. TESTI – FIZIKAI – SZOKÁSBŰNÖK (SZENVEDÉLYEK)
    • részegség
    • dohányzás
    • kábítószer élvezet
    • sok evés
    • kávézáshoz való kötődés
    • gyönyörhajhászás
    • luxushajhászás

  3. TÁPLÁLÉKKAL, ITALLAL KAPCSOLATOS BŰNÖK
    • mértéktelenség
    • részegség
    • dobzódás

  4. EGYÉB, A TESTTEL KAPCSOLATOS BŰNÖK
    • önsajnálat

  5. PARÁZNASÁG BŰNEI
    • kacérság
    • tisztátalan szemek
    • parázna gondolatok megtűrése
    • leselkedés
    • szemérmetlenség
    • pornó képek-filmek-újságok nézése
    • önkielégítés
    • házasságon kívüli nemi kapcsolatok
    • perverzitás
    • bujálkodás, orgiák
    • házasságtörés
    • erőszakosság a nemi kapcsolatban

  6. INDULAT – ÉRZELMI JELLEGŰ BŰNÖK
    • bosszankodás
    • veszekedés
    • megbocsátatlanság
    • agresszivitás
    • féltékenység

  7. TESTI – FIZIKAI – ERŐSZAKOS BŰNÖK
    • fenyegetés
    • verekedés
    • kegyetlenkedés
    • szadizmus
    • ölés
    • magzatelhajtás, abortusz
    • öngyilkosság
    • emberrablás

  8. A BESZÉD (NYELV) BŰNEI
    • pletyka
    • rágalmazás
    • hazugság
    • buta humorizálás
    • gúnyolódás
    • kérkedés
    • szóharc
    • ítélkező beszéd
    • elégedetlenkedés
    • káromkodás
    • káromlás
    • esküdözés

  9. JELLEMBELI ÉS KAPCSOLATBELI BŰNÖK
    • önzés
    • hálátlanság
    • versengés
    • igazságtalanság
    • okoskodás
    • ítélkezés
    • önimádat
    • szeretetlenség
    • szívtelenség
    • akaratosság
    • tiszteletlenség
    • uralkodás
    • gonoszság
    • előítéletek elfogadása és ápolása
    • fajgyűlölet
    • hűtlenség
    • hamisság
    • hízelgés
    • lustaság
    • ábrándozás
    • felelőtlenség
    • fékezhetetlenség
    • türelmetlenség
    • önhajszolás

  10. OKKULT BŰNÖK
    • babonaság
    • ráolvasás
    • varázslás
    • jövendölés
    • spiritizmus
    • idegen kultuszokkal való foglalkozás
    • jóga
    • tévtanokkal való foglalkozás
    • sátánnal való okkult foglalkozás
    • szerencsejáték
    • gondolatátvitel

  11. VALLÁSOS BŰNÖK
    • bálványimádás
    • halottakhoz való beszéd
    • esküdözés
    • idegen vallások gyakorlása
    • tévtanok követése
    • vallásos önigazultság
    • megbotránkoztatás
    • öncélú teológizálás
    • tudatos ellenállás
    • vallásos képmutatás
    • vitatkozás, hitviták
    • hitetlenkedés
    • engedetlenség, pártoskodás
    • gyülekezet-ellenesség
    • öndicsőítés
    • imádság hiánya
    • nem adakozás
    • lelki élettelenség, világiasság
    • panaszkodás
    • kritizálás
    • törvényeskedés
    • taníthatatlanság
    • aggodalmaskodás
    • vallásos agresszivitás

Olvass naponta Bibliát imádkozó lelkülettel, hogy az evangélium a lényed részévé váljon és a Szentlélek megismertesse belőle Isten szeretetteljes örömhírét, kiszorítva szívedből a fenti bűnöket.



A bűnrendezés (teljes tartalom)
Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme. Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.
János 12, 31-33 - Új ford.
Mi a véleményetek? Ha egy embernek száz juha volna, s azok közül egy eltévelyedne, nem hagyná-e a kilencvenkilencet a hegyeken, s nem menne-e el, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha pedig úgy történne, hogy megtalálja, bizony azt mondom, jobban örülne neki, mint a kilencvenkilencnek, mely nem tévelyedett el. Így van ez! S a ti mennybéli Atyátok nem akarja, hogy e kicsinyek közül egy is elvesszen.
Máté 18, 12-14 - Csia ford.

Az Úrnak lelke van és rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
Lukács evangéliuma 4, 18-19

Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
Máté evangéliuma 28, 19-20

Ajándék DVD
Igényeld a bizonyságtételeket DVD-n és ajándékba megkapod. Adj tovább egy példányt.
Ajándék DVD